Átadták a molnártagi sertéstelepet

  • Posted on: 28 June 2015
  • By: root
Több mint kétmilliárd forintos beruházással elkészült a Tiszántúl legkorszerűbb sertésszaporító telepe Nádudvaron. A HAGE Zrt. 3000 kocás Molnártagi telepén évi 90ezer választott malacot állítanak elő.  A korszerű, 16500 négyzetméter alapterületű  létesítményben novemberben megindul a munka. A tenyészállatok mellett 18 fő dolgozik majd - a szigorú állategészségügyi szabályok betartásával.
A cég 2011-ben pályázott sikerrel az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében az állattartó telep korszerűsítésére. Két megvalósítási helyen – Molnártagon és Hegedűs-tanyán – összesen 4,3 milliárd forint értékű fejlesztésbe kezdtek. Első ütemben, a molnártagi tenyészállat előállító sertéstelep valósult meg a 2012. október 20-ai határidőre. A kivitelezést konzorciumban a Hunép Zrt. és a Nádép Kft. végezte. A második ütemben Hegedűs-tanyán a tenyészkoca süldő és vágósertés nevelő-hízlaló épületet alakítják ki 2013. március 31-ig.
A HAGE Zrt. új telepe a hollandiai TOPIGS tenyésztő szervezettel együttműködve magas genetikai értékű alaptenyészetként működik majd. (Napjainkban a TOPIGS a világon a második, Európában pedig a legnagyobb sertéstenyésztő szervezet.) Molnártagon a kocatartás, fiaztatás épületeiben az állományt egyedi térfogat-adagolós takarmányozással, vezérelt vályús itatással, teljesen automatizált fűtő-, hűtő- és szellőztető rendszerrel, az állatjóléti normatíváknak megfelelő környezetben gondozzák.  A  kiemelt állategészségügyi státus miatt a telepen dupla beléptetést alkalmaznak, a fokozott biztonság érdekében pedig a betelepítés után a telep élő állatot nem fogadhat. Ez azt jelenti, hogy a 3.000 termelő koca létszám megtartásához szükséges tenyészkoca süldő utánpótlást a telephelyen belül kialakított tenyészsüldő nevelő istállóban kell felnevelni.
A CÉGRŐL:
A cég jogelődje 1976-ban kezdte meg a munkát Nádudvaron.  A növénytermesztésben 40 ezer hektár talajjavítását szervezte és hangolta össze, agrokémiai centrumot hozott létre és a sertés, a baromfi és a juh ágazatban új, korszerű telepeket épített és üzemeltetett.  Az 1988-as részvénytársasággá alakulás után a sertés tenyésztés és hízó előállítás lett az elsődleges tevékenység.  A cég az ország egyik legnagyobb nyomon követett, jó minőségű vágósertés előállítója. Évente több százezer hízósertést értékesítenek.  A termelés minden fázisa nyomon követett és EU-konform. A HAGE Zrt. cégcsoportja ma az adott piaci és támogatási lehetőségeket kihasználva versenyképességének olyan szintre emelésén dolgozik, ami hosszú távon biztosít jövedelmezőséget és versenyképességet.
PROJEKTADATOK:
Beruházás összértéke: 4.345.335.585 Ft.
Támogatás értéke: 1.532.616.300 Ft.
1. megvalósulási hely: Molnártagi szaporítótelep
beruházás értéke: 2.107.410.821 Ft. – ebből támogatás: 766.308.150 Ft. (40%)
2. megvalósulási hely: Hegedűs-tanya